Kajdács egy nap megkérdezte:
– Szóval milyenek a sárkányok, amelyek a szülővárosod felet repülnek el minden
évben?
Máris soroltam:
– Annyira szépek, hogy el sem tudod képzelni! Színesek, sziporkáznak, lomhán
haladnak és közben fagott hangon énekelnek.
Kajdács nem mosolyodott el egy cseppet sem.
– Tehát nem feketék, nem csapkodnak ide-oda a farkukkal, miközben rémisztően
vijjognak?
– Nem. Ellenkezőleg.
– Nem ráz ki tőlük a hideg? Nem fújnak mindent elemésztő tüzet?
– Dehogy – legyintettem. – Hiszen mondtam. Szépek és kedvesek.
Kajdács még jobban összeráncolta a homlokát.
– Akkor azok nem sárkányok, Mirkó!
Döbbenten néztem rá. Folytatta:
– A valódi sárkányok ijesztőek és az életünkre törnek. Nem jönnek el hozzánk,
hanem beléjük ütközünk egy vándorlás során. Elállják az utunkat, és le kell vágni a
fejüket. Ez nem játék, Mirkó! Téged megtévesztettek. Te sohasem láttál igazi
sárkányokat!
Kajdács annyira komolyan és valahogy mindentudóan beszélt, hogy elhittem minden
szavát.
Akkor viszont kik repülnek el Sárkányváros fölött? Ha nem sárkányok, akkor kik?
Vélemény, hozzászólás?