Többnapos forróság után hatalmas zápor zúdult Zöldmező városára. Amikor elállt és kisütött a nap, Vermila és Kajdács kiült a kertbe. A szobám ablakából láttam és hallottam őket. A növények üdén bólogattak az enyhe szélben.
– Hallom, hogy mit beszélnek! – nevetett fel Vermila.
– Kik?
– Hát a virágok, Kajdács!
Vermila fülelt, aztán fordítani kezdte a növények beszélgetését.
– Ott is esett, kérdezik a petúnia-ágyásban, mert mi alaposan megfürödtünk. Talán ott is esett, nevetnek vissza a másik oldalról a bársonyvirágok.
– Margaréta, ne csillogtasd az esőcseppjeidet! Bele lehet vakulni. – zsörtölődik a rézvirág.
– Harmatos rózsák lettünk – énekelnek a rózsák. – Címlapon leszünk.
– A nagy harmatozásban el ne felejtsétek, hogy sok szirmotokat leverte a vihar. – kárörvendezik egy piros verbéna.
– Nézzétek! Egy pöttyös sárga lepke szívogatja rólam a vizet. – ujjong az árnyékliliom.
A banánfa szélesen integet a leveleivel, nem tudni, egyetért-e vagy sem.
– Csak ne fölényeskedj, banánfa – támad rá a pünkösdi rózsa. – Cserépben tartanak, mert nem bírod ki a telet a szabad ég alatt. Nyomja az a cserép a lábadat, mint a szűk cipő. Igaz?
A begónia visszavág.
– Azért bántod, pünkösdirózsa, mert te már májusban elvirágoztál, Vermila és Kajdács már nem jönnek ki mindennap, hogy szaglogassanak és csodáljanak.
Kajdács nevetett.
– Elég! – kiáltja a tekintélyes fenyőfa a kert széléről. – Vegyetek példát a páfrányokról!
– Miért, mit csinálnak a páfrányok? – kérdezte helyettem is Kajdács.
– A páfrányok szeretnének, de nem tudnak megszólalni, mert nagyban kortyolják a gyökereikbe áramló vizet. – fejezte be Vermila az előadást.
Vélemény, hozzászólás?